Kötetünk azt a szerény célt tűzte ki maga elé, hogy a mese és mesemondás sokat tárgyalt és vitatott jelenségéhez fűzzön széljegyzeteket, a teológia, irodalomtörténet, folklórkutatás tudományainak metszetében. Somfalvi Edit fogalmazza meg a lapunkban olvasható tanulmányában, hogy „a mesét és a teológiát ritkán szokták egyszerre emlegeti, legfeljebb csak akkor, ha lekicsinylően azt akarják a tudomány világából érkezők mondani, hogy a bibliai történetek legfeljebb akkora hatással lesznek az emberi életre, mint a gyermekmesék. Ilyenkor mi, teológusok és hívő emberek rettenetesen felháborodunk, mert sértőnek találjuk ezt a kijelentést, közben pedig büszkének kellene lennünk rá, mert ez bizony éppen így van.” Valóban, a mese- és történetmondás hatását nehéz volna alábecsülni mindennapjainkra. Történetekben és történetek által gondoljuk el az életünket, találunk benne célt, vigaszt, tanulságokat. A különböző történetek és mesék olyan tudáskészletet jelentenek, amelyek végigkísérnek minket születésünktől a halálig.
A lapszámot illusztrációkkal is gazdagító Békési Sándor a hollywoodi filmalkat hatásaiból kiindulva jut el ahhoz a belátáshoz, hogy az „ősdráma” alapja nem más, mint a krisztusi út. „Aki erre a krisztusi útra lép, folyamatosan változó helyzetét, melynek minden percében döntéshelyzetbe kerül és cselekvésre kényszerül, maga Krisztus teremti és minősíti.” J. R. R. Tolkien tündérmese-elméletét teológiai szempontból olvasva Homoki Gyula sem jut eltérő következtetésre: „A gyönyör útján, mint egykor Emmaus felé, ugyanis maga Jézus szegődik az ember mellé, először nem direkt revelatív formában, hanem inkognitóban, hogy amikor annak ideje van, megnyissa az őt kereső szemeket a látásra.” Enghy Sándor az ószövetségi mese problematikájával foglalkozik, a Bírák 9,7 – Jótám példázata a fák királyáról – egzegézisét adva. „Ahol YHWH eszközei felvállalják szerepüket, ott a szavak embere burkolt formában is az igazság hirdetője lehet az adott helyzetben, s olykor mesékbe rejtve áll előttünk mindaz, amit mérlegelnünk kell az élet megértéséhez, mely nélkül nincs Élet.” – írja konklúziójában.
A már említett Somfalvi Edit-tanulmány, illetve Hős Orsolya írása amellett érvelnek, hogy a mese- és történetmondás különböző formái, illetve a papírszínház példái mennyire termékenyítően hathatnak a katechetikai gyakorlatokra is. Bódis Zoltán erőteljes dolgozata a meseiség és látomásosság viszonyát kutatja, a keresztény, biblikus hatásokra nagy figyelmet fordítva. Bálint Péter két mesenarratíva nagyszabású hermeneutikai elemzését adja, módszertani szempontból is példaértékkel, a teológiai, vallási szempontokra folyamatosan figyelve, kimutatva, hogy a mesék miként merítkeznek Ézsaiásból és a Jelenések könyvéből. Kustárné Almási Zsuzsanna legendamesék és a Parasztbiblia példáján mutatja ki, miként íródnak át és hagyományozódnak a biblikus történetelemek és a keresztyén szellemiség a folklórszövegekben. Imre László Arany László népmesekiadásának adja távlatos értelmezését, Molnár Illés pedig Lázár Ervin műmeséi keresztyén szellemiségének ered nyomába.
Bízunk benne, hogy a Sárospataki Füzetek összeállítását nyitott érdeklődéssel fogadja majd az olvasó, s hasonlóképp ajánljuk érdeklődő figyelmébe lapszámunknak a tematikához nem szorosan kötődő közleményeit, Hős Csaba és Füsti-Molnár Szilveszter érzékeny, elgondolkodtató prédikációit, valamint Fazakas Gergely Tamás és Király Anna tanulságos recenzióit.
Lapis József
a szám szakmai szerkesztője
